+véd.hu - Magyar Egészségvédelmi Alapítvány

Sample Image „Minél többet tudunk arról, mennyi minden romolhat el sejtjeinkben, annál nagyobb csodának tűnik, hogy időnként mégis egészségesek vagyunk.”

Dorina beoltatja magát

Nyomtatás

dorina2
Méhnyakrák elleni vakcinával oltatja be magát Galambos Dorina, a Megasztár című tehetségkutató műsorból ismertté vált énekesnő és húga.

„Van egy fantasztikusan figyelmes párom. Ő figyelt fel erre az oltásra is, amellyel a méhnyakrák megelőzhető, és ott lesz velem végig, amíg beoltanak a vakcinával, és fogja majd a kezem” – nyilatkozta Galambos Dorina, aki már több éve együtt él Pély Barnával, a United együttes énekesével.

Az énekesnő édesanyja és nagymamája is méhnyakrákból kiinduló áttétes rákban vesztette életét. A szakorvosok arra figyelmeztették Galambos Dorinát és húgát, hogy a betegség őket is veszélyezteti, de a méhnyakrák elleni oltással megelőzhető kialakulása.

„Ezért, és mivel tartozom valakihez, akinek fontos, hogy itt maradjak, úgy gondoltam, mindent meg kell tennem azért, hogy megelőzzem ezt a rettenetes betegséget. Elkezdtem járni rendesen nőgyógyászhoz, és most, hogy megtudtam, hogy létezik ez a védőoltás, úgy gondoltam, minél előbb beadatom magamnak és a húgomnak is” – mondta az énekesnő.

A két lányt a világ első és egyetlen méhnyakrák elleni vakcinájával oltják be, mely két hónapja már Magyarországon is elérhető. Az oltóanyag közel 100 százalékos védettséget nyújt a humán papillomavírus (HPV) bizonyos típusai által kiváltott daganatos megbetegedés, illetve a két másik típusa által előidézett, nem halálos, de rendkívül kellemetlen nemi szervi szemölcsök kialakulása ellen.

Az oltást dr. Szőnyi György, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság titkára adja be, február 26-án, hétfőn a Schöpf- Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ oltóközpontjában.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Fókuszban

Füstmentes törvényjavaslat: civilek és szakértők is támogatják
A Szövetség a Dohányzás Visszaszorításáért (SZDV) támogatja a zárt közterületeken való dohányzás teljes betiltására tett önálló képviselői indítványt, és sürgeti annak mielőbbi elfogadását...

Figyelmeztetés

Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt.


A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Ön itt van: Főoldal Fókuszban HPV Dorina beoltatja magát