+véd.hu - Magyar Egészségvédelmi Alapítvány

Sample Image „Minél többet tudunk arról, mennyi minden romolhat el sejtjeinkben, annál nagyobb csodának tűnik, hogy időnként mégis egészségesek vagyunk.”

Új eszközökkel a fiatalok szexuális felvilágosításáért

Nyomtatás

A-HA
A multimédiás eszközök széles körét éppúgy bevetik a jövőben a fiatalok szexuális felvilágosításáért folytatott küzdelembe a 7 éve indult A-HA! Program gazdái-szakértői, mint a személyre szóló tanácsadás, segítségnyújtás lehetőségét minden olyan rendezvényen, amelyről előre tudható, hogy tinik ezreit-tízezreit vonzza az adott helyszínekre.

Újjászületik az A-HA! Program

A Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság (SzNPTT) által működtetett – A-HA! néven ismert – Országos Szexuális és Mentálhigiénés Felvilágosító Program keretében már eddig is több száz szülész-nőgyógyász és védőnő tett meg mindent azért, hogy a tizenévesek szexuális nevelése, ismeretei terén tapasztalható óriási hiányosságokat csökkentsék. A több száz közép- és általános iskolában folytatott rendszeres felvilágosító tevékenységüknek, továbbá az ország minden sarkába eljuttatott oktató-nevelő kiadványaiknak és honlapjuknak köszönhetően sok százezer fiatal juthatott olyan ismeretekhez, amelyek hatékonyan segíthetik őket abban, hogy elkerüljék egy felelőtlen együttlét akár egész életüket mellékvágányra terelő következményeit – legyen az egy nem tervezett, nem kívánt terhesség vagy akár egy szexuális úton terjedő betegség.

Az A-HA! Program eddigi sikeressége és népszerűsége bizonyította az SzNPTT számára, hogy rendkívül nagy az igény az ilyen jellegű tevékenységre, és ezt a Durex Network nemrég közzétett felmérésének eredményei is alátámasztják. Az 1500 fiatal bevonásával készített reprezenatív vizsgálat azt mutatta, hogy a 15–22 évesek 97%-a nem elégedett a szexuális felvilágosítással. Azt szeretnék, ha többről szólna, mint egy biológiaóra; örülnének, ha az érzelmekről, kapcsolatokról és nemi szerepekről is szó esne a felvilágosítás keretében. Az is kiderült a felmérésből, hogy nagy a tájékozatlanság a szexuális úton terjedő betegségekkel kapcsolatban.
Ezek a tapasztalatok, továbbá a tény, hogy még mindig nagyon magas a művi abortuszok száma a 13–18 évesek körében (bár némi javuló tendencia tapasztalható az A-HA! Program beindítása óta eltelt időszakban), arra indították a programot működtető civilszervezetet, hogy megújulva, új eszközökkel bővítve fegyvertárát, még szélesebb körre terjessze ki munkáját. Ehhez több oldalról is támogatásra számíthat. A sajtótájékoztatót az Egészségügyi Minisztérium képviseletében megnyitó dr. Vojnik Mária államtitkár nagyra értékelte és segítségéről biztosította azt a tevékenységet, amit a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság a minisztérium által is kiemelt fontosságú kérdésként kezelt területen, a fiatalok családi életre nevelése terén végez.

A továbblépéshez biztosított az anyagi háttér is. Az SzNPTT a szexuális egészség nevelésére irányuló közép- és hosszú távú elképzeléseivel, terveivel elnyerte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül meghirdetett EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus elnevezésű alap jelentős támogatását. Emellett kiérdemelte, hogy a társadalmi szerepvállalást fontos feladatának tekintő Roche Magyarország, amely épp az idén ünnepli 25. születésnapját, örökbe fogadja az A-HA! Programot. Így a hazai tinédzserek szexuális felvilágosítását szolgálja majd az a 10 millió forint, amit a svájci központú cég ajánlott fel az Egészségügyi Minisztérium Népegészségügyi programja számára.

Lili, Loki, Zsu, Karesz és a többiek...

Ők azok, akik az elkövetkező esztendőkben segítik az A-HA! Program céljainak megvalósulását. Ők a 7 részes rajzfilmsorozat tinédzserkorú főhősei, akik majd minden középiskolában elmesélik, hogy miről szól a szex, miért szép, hogyan kell csinálni és mire kell vigyázni. De lesz multimédiás DVD, megújult A-HA.hu weblap, évente 2000-nél több „komoly” felvilágosító tanórát tartanak a középiskolákban, lesz 150000 diákcsomag, benne Kamasz-útra-való kiadvány, Zsebfüzet, Tipp-tár.

Emellett az A-HA! szakemberei is ott lesznek, és tanáccsal, segítséggel szolgálnak szinte minden olyan nagyszabású rendezvényen, amelyre tinédzserek ezrei várhatók. Az idén működik majd az A-HA! tanácsadó és gyorssegély szolgálat a balatoni strandokon,
a nagyobb kulturális és zenei rendezvényeken, így a Volt, a Balaton Sound, az EFOTT és
a Sziget fesztiválon is.

„Jövőbeli munkánk során is kiemelt szerepet szánunk a családtervezésnek. Ezen belül a nem kívánt terhesség megelőzésére, a válsághelyzet kezelésére, a fiatalok körében a helyes fogamzásgátlási gyakorlat, valamint a megfelelő felvilágosítás rendszerének kialakítására és a terhességmegszakítások számának csökkenésére akarunk összpontosítani” – mondta
 dr. Szőnyi György, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság főtitkára.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Fókuszban

Füstmentes törvényjavaslat: civilek és szakértők is támogatják
A Szövetség a Dohányzás Visszaszorításáért (SZDV) támogatja a zárt közterületeken való dohányzás teljes betiltására tett önálló képviselői indítványt, és sürgeti annak mielőbbi elfogadását...

Figyelmeztetés

Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt.


A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Ön itt van: Főoldal Fókuszban HPV Új eszközökkel a fiatalok szexuális felvilágosításáért